Startup otthon – Part I.

Kreatív pillanataimban (de az is lehet, hogy Aknakeresőzök)

A nevem Róbert. Mindenki csak Robinak hív. Huszonhat éves vagyok, és egy startup cégnél dolgozom creative consultantként. Szeretem a kézműves söröket, a kedvenc helyem a Telep. Van egy fixi bicajom, és imádom az LCD Soundsystemet és a világzenét. Meg persze a Fjällräven hátizsákokat.

Most költöztem be egy polgári lakásba a belvárosban. Nem túl nagy, de legalább kicsi. Elvileg van egy erkélyem is. Gyakorlatilag ez annyit tesz, hogy a lábujjaimat ki tudom rakni levegőzni picit, ha oxigénre vágynak.

Ettől függetlenül nagyon tetszik a lakás. Mivel a munkám oroszlánrészét otthonról végzem, laptoppal az ölemben az ágyon fekve, ezért kell az inspiráló környezet. Különben szétunom magam, és elalszom munka közben. Előfordult már néhányszor.

Hogy milyen maga a lakás? Hát nem egy álom, de megpróbáltam kihozni a maximumot a 36 négyzetméterből és a kis galériából.

Nem pont ilyen, de a következő ilyen lesz!
Nem pont ilyen, de a következő ilyen lesz!

Először fehérre festettem a falakat. Fogalmam sem volt, milyen bútorokat fogok venni, de a fehér fallal nem lőhetek mellé. Egyszerű és nagyszerű. Meg hát többmillió skandináv nem tévedhet.

Miután meghoztam ezt a nehéz döntést, a haverok átjöttek, és hamar új köntösbe öltözött a lakás. A hófehér falak láttán már kezdtem úgy érezni, hogy ez nem is lesz olyan rossz. Láttam benne a potenciált. Úgyhogy ideje volt beszerezni a bútorokat. Szépen sorjában, egyesével.

Az ágy. A hollywoodi sztárok mondták mindig abban az MTV-s luxusvillamutogató műsorban, hogy “This is where the magic happens“. Én most egyelőre nem készültem varázsolni az ágyamban, úgyhogy egy egyszerű, de szép és praktikus bükk keretet választottam a galériára.

This is where the napping happens.
This is where the napping happens.

Ezt a rókás ágyneműhuzatot pedig nem hagyhattam ott. Imádtam Roald Dahl könyvét, a Wes Anderson filmet pedig még jobban, úgyhogy totál egyértelmű volt, hogy Róka úrral fogok aludni.

fox
The Fantastic Mr. Fox

Annyira megörültem az új ágyamnak, hogy rögtön ki is próbáltam. Rögtön elaludtam, reggel pedig négyszer nyomtam meg a szundi gombot a telómon, annyira kényelmesen feküdtem. De muszáj volt kimásznom, várt rám a meló, és a lakást is be kellett rendezni.

Kíváncsi vagy, miket vettem még? Hamarosan folytatom kalandjaimat, lesznek meglepetések!

UPDATE: Kattints a képre a folytatáshoz!

startup

Olvasd el Virág történetét a képre kattintva!

virag